Végül így alakult: Elindultunk éjjel 2-kor a csúcsra (mert csak 1 órától volt reggeli a Cosmique házban) Egész jó tempóban haladtunk, több előttünk indult csoportot is megelőztünk. Felértünk a Mont Blanc Du Tacul-ra, ahol a csúcs alatt kellett elmenni, onnan kicsit lefelé vezetett az út, majd megmásztuk a Mont Maudit-ot, ami egy rendkívül meredek hólejtő, a végén egy kb. 60 meter eljegesedett szakasszal ( ahol fix kötelek vannak). Ide pont napfelkeltére értünk, nagyon szép volt a kilátás, viszont megláttunk, hogy a Mont Blanc csúcsa még legalább 5 óra gyaloglás.... Sajnos nagyon hideg volt, befagytak az innivalók még a hátizsákokban is. Egyre nagyobb szél lett ahogy haladtunk előre és sehol nem tudtunk kicsit megmelegedni. Vagy a kezemen nem éreztem az ujjakat vagy a lábamon. Mindenki reszketett, de mentünk, mentünk és mentünk. Annyira hideg volt, hogy nem tudtunk megállni rendesen enni - inni ugye már régen nem tudtunk - minden ruhát magunkra vettünk, de így sem volt menekvés a szél ellen. Kb. 250 meterrel a csúcs alatt úgy döntöttünk, - főként, hogy a Tibi orra már fehér volt a fagyástól - és nagyon sok energiát kivett belőlünk a szél, hogy ugyan a csúcs egyre közelebbinek tűnik, de nincs értelme tovább menni. Azt a két hegyet amit úton idefelé megmásztunk, visszafelé is teljesíteni kell, ha teljesen kimerülünk még veszélyesebb lesz ereszkedni. Szinte mindenki visszafordult aki akkoriban arra járt, hegyivezetők kliensekkel és a mi csoportunkból is mindenki. Nehéz dolog ez, főleg ha ennyit küzdöttél és látod a célt... :(
Most azt gondolom - amit Ákos fogalmazott meg elsőként, - nem volt túl szerencsés, hogy meg akartunk mászni egy hegyet, de előtte még másik kettőn is túl kellett verekednünk magunkat. Ha a Gouter házból támadjuk a csúcsot egyszerűbb dolgunk lett volna, csak ott sajnos nem volt hely, a sátrazókat meg állítólag nem szeretik.
Visszafelé elég küzdelmes út volt, kétszer ki is csúsztak a kötelünkön elől haladók, de szerencsére megfogtuk. Iszonyú hosszú volt, azt hittem sosem érünk vissza. Végül elértük 5 óra gyaloglás után a Midi platót ismét.
Az a döntés született mire én leértem, hogy még aznap lemegyünk Chamonix-ba. Ez azt jeletette, hogy 14 óra gyaloglás után még fel kellett mennem 80 m szintet a házhoz (ott maradt pár dolog), és teljes cuccal 300 metert a Midi állomáshoz.. Na, ez végképp betett, leginkább azért mert az utolsó felvonó fél 6-kor ment, és 55 perc alatt kellett felérni. Totál kész voltam, úgy éreztem egyszerűen NEM BÍROM TOVÁBB. Többen voltak ezzel így, Tibi pl. pár lépés után rendszerint kidőlt jobbra vagy balra, és úgy kellett vonszolni. "Rohantunk" a felvonóig, közben Jézi ordított, hogy várjanak meg, mert jön 5 ember...A harmadik ordításra beleszólt valaki egy határozott "NO"-val a hangosbemondóba... Nem tudtam már miért megyünk, nem tudtam mi lesz ha nem érjük el, de szerintem mindegy is volt... Persze 5 perccel lekéstük. Amikor felértem, majdnem összeestem, Jézi segített levenni a hágóvasamat meg összeszdeni a cuccokat amiket ledobtam. Kiderült, hogy van még egy service járat ami viszi le az alkalmazottakat, abba bekönyörögtük magunkat. Leértünk végül, fürödtük, ettünk, aludtunk. Tökély. Nem is kell más..... Persze tudom, hogy mehetek vissza..., de biztos nem ezt a "le barom" utat mászom - ahogy elneveztük :)
